Amikor elindult az M3 metró pótlása, akkor két részben írtunk a pótlásról. Az első részben a pótlási útvonalakról írtunk, a másodikban pedig a pótlás első tapasztalatairól. A második cikkben megígértük, hogy visszatérünk a tapasztalatainkra.
A lehetséges útvonalak közül mindegyiket használtuk a tesztelés során, összesen 2200 alkalommal. Az ezzel kapcsolatos élményeink eléggé lesújtóak, de a számok helyett csak a legfontosabb problémákat szeretnénk itt megemlíteni. Azt már az elején szeretnénk leszögezni, hogy akadálymentesnek csak az a megoldás nevezhető, amikor a látássérült önállóan, mások segítsége nélkül képes használni a kialakított rendszert.
Pozitívumnak azt el kell könyvelni, hogy a felszállást segítő taktilis járdaburkolatot a kezdeti megállóhelyek mindegyikén kialakították. Ezek megfelelő tájékozódási pontként funkcionálnak egészen addig, amíg a megállóhelyek áthelyezése nem történik meg.
Az egyik legnagyobb gond a többes ajtónyitás. Ilyen előfordul például Újpest-Városkapuban, az újpesti végállomások felé tartó buszok esetén. A megállóba egyszerre két busz szokott beállni, ha van legalább két érkező jármű. A látássérült utasnak semmi sem jelzi, hogy melyik járat állt be. Az pedig nagyon nem mindegy, hogy a pótlóbuszok, a 104-es buszok vagy a 196-os buszok egyike áll-e be. A helyzet megoldását a nem létező FUTÁR-tábla sem oldaná meg, hiszen a kiírás sorrendje nem segít eldönteni a beálló buszok sorrendjét. Ugyanez a probléma a Lehel téren is jelentkezik, mert az M3 és az M3A újpesti utolsó állomásai nem azonosak.
Ennek a helyzetnek a megoldása változatlanul az lenne, ha az ajtónyitáskor a buszok első ajtajánál egy hangosbemondó szólalna meg, normál, nem túl nagy hangerővel. Ez nagyon sok mindenben segítene. A hangerő egyébként probléma, mert a buszmegállóban lakók nyugalmát zavarná a messzebb is hallható hangjelzés. A tesztelések során nagyon sok visszajelzés érkezett hozzánk a pótlóbuszok belsejében a túl hangos utastájékoztatás miatt. A belső hangszórók szinte csak nagyon kevés esetben nem üvöltöttek.
Az is problémát jelent, hogy a tumultus sok esetben olyan nagy, ami már a leszállást akadályozza. Körülbelül minden ötödik esetben az történt, hogy a látássérült utas nem tudott leszállni a kívánt megállóban. A probléma előfordulása jól körülhatárolható időszakokban jelentkezik. Ebben az ügyben csak a megfelelő sűrűségű járatindítás lenne megoldás, ami valószínűleg a sofőrhiány miatt nem történik meg. Az ígért 45 másodperces követési idő eleve csak csúcsidőszakra lett megígérve, de ennek a megvalósulását nem tapasztaltuk.
A tumultus problémája a közlekedési cég részéről nem igazán oldható meg. Ez inkább az utasokon múlik, de sajnos éppen e miatt nem számíthatunk érdemi változásra. Ha valaki mégis hajlandóságot érez valamit tenni, akkor “csak” figyelnie kellene az utastársaira, valamint a tömött járműre nem kellene felszállnia.
Az is jelentős problémát okoz, hogy a megállóhelyeket időközben áthelyezik. Ahogy a képen is látható, erről egy síkírásos tábla tájékoztatja az utasokat, de ez egy látássérültnek nem elégséges, hiszen a többségünk nem tudja elolvasni. A megállóhelyek áthelyezése mindenképpen kerülendő.
Ami pedig a buszos pótlást helyettesítő járatokat illeti, azokról sem tudunk sok biztatót írni. A 20E vonala sokszor akadályoztatott, nem egyszer 50 perc (vagy több idő) a Keleti pályaudvar az Árpád üzletháztól. Annak ellenére, hogy a vonalat metrópótlónak nevezték ki, terelés és lezárás jellemzi az útvonalát, sokat áll a dugóban. A villamosok pótló szerepe csak részlegesen tud érvényesülni, mivel nem pontosan érintik a metró teljes útvonalát, lassabban és ritkábban járnak.
A hajós pótlásról nem érdemes beszélni, mivel az alacsony vízállás miatt nem lehet tervezni vele.
A MÁV pótló szerepével kapcsolatban is adódtak problémák. Az egyik, hogy a látássérült utasnak Budapesten belül is fizetnie kell, szemben a bérletes utassal. Ez már eleve többletteherként jelentkezik, mivel a jegyvásárláshoz sorba kell állni. A jegyvásárlást segítő automaták nem akadálymentesek, a pénztárnál pedig nagyon hosszú sorokat észleltünk. Maguk a pályaudvarok sem akadálymentesek, így összességében egyáltalán nem tud zökkenőmentes pótló szerepet betölteni a MÁV.
A MÁV megtehette volna, hogy az érintett szakaszokon a látássérülteket mentesíti a jegyváltás alól, de nekik nem jutott eszükbe, az érdekvédelmi szervezetek pedig egyáltalán nem fogalmaztak meg a tudomásunk szerint ilyen javaslatot.
Sajnos az ismereteink szerint másmilyet sem, amely a mindennapos utazásokat érinti. Jelenleg itt tartunk és ez a helyzet még évekig megmarad.
Kari