Vezető nélküli autók – elillanó lehetőség?

Egyre többet hallani az önvezető autókról és hozzájuk kapcsolódó reményekről, hogy mekkora nagy változást jelentene ez a fogyatékos embereknek. A magyarországi helyzetről sikerült megszólaltatnunk két látássérült érdekvédőt, akik kifejtették a véleményüket a fogyatékos embereket képviselő szervezetek ilyen téren végzett munkájáról.

Úgy alakult, hogy több fórumon is volt alkalmam megjelenni, ahol a vezető nélküli járművekről volt szó. Számomra óriási meglepetést jelentett, hogy a különböző fogyatékosokat képviselő emberek milyen módon kezelték ezt a kérdést ezeken a megbeszéléseken. Egyrészt nagyon határozottan kikérték maguknak a beleszólás jogát, másfelől sajnos el kell mondani azt is, hogy nem tudták pontosan mibe is akarnak beleszólni.

 

Nem szeretnék egyetlen esetet sem kiemelni az elmúlt időszakból, de rendre ugyanaz a forgatókönyv zajlik le a szemem előtt. A megbeszélésekre meghívott szakértő elmondta a saját kis dolgait. Ahol a közérthetőség szintjét a legjobban megközelíti, ott megszólalnak a szervezetek képviselői, nem kis szakavatatlanságról téve tanúságot. Ekkor elkezdik az asztalt csapdosni az akadálymentesítés miatt és hamar kiderül, hogy egyetlen észrevételük sincs, ami legalább azt mutatná, hogy ismernék miről van szó. Olyanra nem egyszer akad ugyanis példa, hogy a beszélgetés közepén vagy végén megkérdezik az érdekvédelmi képviselők, hogy tulajdonképpen miként is működik az adott rendszer vagy éppen mi tartozik ahhoz a valakihez, akit addig hallgattak. A szakavatatlanság nem bűn, de a felkészületlenségért a szervezetek képviselői a felelősek. Különösen azért, mert rendszeresen találkozunk ugyanott, rendszeresen ugyanazokkal és az eltelt évek alatt még egyszer sem sikerült felkészülten, informálódva érkezniük.

 

A mostani konferencián az önvezető járművekről volt szó, mely szintén botrányosra sikeredett a többségében felkészületlen delegáltak miatt. Ezen alkalommal viszont sikerült szóra bírnom azokat a képviselőket, akik diktafon nélkül hajlandóak voltak egy rövid beszélgetésre az önvezető autókról és a fogyatékos emberek reményeiről, igényeiről.

 

Azonnal elmondták, hogy a nevüket nem vállalják a nyilvánosság előtt, mivel a küldő szervezet nem hatalmazta fel őket a sajtóbeli nyilatkozattételre, ráadásul a delegáció tagjai között sincs egyetértés. A konferencián megszólaló delegált a kételyeit fejezte ki azt illetően, hogy biztonságosak-e az önvezető járművek és nyíltan elismerte, hogy ezek akadálymentességéről fogalma sincs. A csendes és többségi álláspont ezzel szemben az volt, hogy ezek a járművek biztonságosak, de amikor akadálymentességről vagy egyenlő esélyű elérésről beszélünk, akkor tudomásul kell venni, hogy sok-sok modulból áll egy ilyen rendszer és mindegyik esetén teljesen más szempontokról van szó. Nincs már olyan klasszikus autógyártás, ahol a csarnok elején betömik a rendszerbe az alapanyagokat, majd a csarnok másik végén kigurul a kész autó. Például egész más helyen, más gárda foglalkozik a programozással, más csapat a motorikával, másik team pedig a vezérléssel és így tovább. Sőt, az egész kérdés a várostervezéssel, a közterek, közösségi terek kialakításával is kapcsolatban van.

Ezzel egy érdekvédelemmel foglalkozó szervezetnek tisztában kellene lennie. Amikor a tervezésben érintett szakembereket hívunk meg, akkor ki kell mutatnunk, hogy ezt tudjuk és csak nekik szóló üzenettel kellene őket fogadnunk.

– mondták nagyon csalódottan.

 

Felháborodva említették, hogy a szervezetek azonban nem veszik komolyan ezt a kérdést és évek óta megengedik maguknak azt a luxust, hogy a képviselőik a rögtönzésre alapozzanak. Magukra térve is elmondták, hogy heteket harcoltak a delegáció összetétele miatt, de minden tiltakozásuk ellenére megint lehetőség nyílt azoknak is eljönni, akik hallatták a hangjukat, de inkább nem kellett volna. Nehéz döntés ilyenkor csendben maradni, de mivel a konferencián megszólalt delegáltaknak a mondandójuk vállalhatatlan volt a számukra, ezért választották a hallgatás útját.

 

Az önvezető járművekről elmondták, hogy nem kis hiba azokat a jövő járművei közé sorolni, hiszen a négyes metró mindenképpen ilyen, de nemzetközi példák sokaságát tudják hozni a már működő rendszerekre. A budapesti metrónál is kiderült, hogy az akadálymentességnek melyek voltak a buktatói. A vezetősáv, a liftek, valamint a hasonló szempontok figyelembevétele üdvözlendők voltak, de a szelektív ajtónyitáson elbuktak az egyeztetések, így csak közel két éves küzdelem után sikerült megoldani a helyzetet. A szelektív ajtónyitásról folytatott egyeztetésen is sokszor olyanok képviselték a metrón utazó sorstársakat, akik nem nagyon használták a metrót, így nem is tudták miként működik.

 

Magánál az önvezető autóknál a különböző fogyatékosságok esetén az egyik kérdés a vezérlés köré csoportosul, hogy egy siket, egy vak és egy néma is tudja ugyanazt a járművet használni. A másik kérdés az, hogy a mozgásukban korlátozottak is könnyen be tudjanak szállni. “Ezek fejlesztésével más-más munkacsoport foglalkozik, így nem lehet mindenki elé ugyanazzal az üzenettel menni” – vette át a szót egy másik küldött.

 

Elmondták, hogy az egész ügyben ráadásul egy aprócska részletben van a lényeg, mégpedig abban, hogy ki minősül felelősnek az ilyen járművek közlekedéséért? A jármű használója? A jármű közlekedéséért felelős szoftver üzemeltetője? A jármű forgalmazója? Mekkora pontosan a használó felelőssége? Felelősségre vonható-e olyanért, melynek az elkerüléséért módja sincs tennie? Ugyanis a fejlesztésekért folyó piaci versenyben gyakran olyan jogszabályi környezetet teremtenek egyes országok, mely bizonyos fogyatékos embereknek nem előnyös vagy egyenesen kizárja őket a használatból. Ezt a kis “apróságot” nem ismerte még fel a magyarországi fogyatékos embereket képviselők többsége. A beszélgetőpartnereim azonban ebben látják az egész önvezető autós kérdéskör méregfogát.

 

Ha a jelenlegi szabályozás marad életben, az azt jelentené, hogy egy látássérült csak akkor használhatna ilyen autót, ha felelősséget vállalna az autó közlekedése során okozott károkért. Ennek a szabályozásnak az alapja, hogy a Magyarországon használt ilyen járművek mindegyikének képesnek kell lennie arra, hogy a vezetést vissza tudja venni az autó használója, így a használónak folyamatosan figyelnie kell a közlekedési helyzetet, szükség esetén pedig beavatkozik. Erre a legtöbb látássérült képtelen, így e miatt nyíltan ki nem mondva, de a valóságban kiszorulnak az önvezető autók lehetséges használói közül. Szerintük a látássérült szervezeteknek vagy a fogyatékos embereket képviselő egyéb szervezeteknek fel kellene hívniuk erre a figyelmet már most. A háttérben ugyanis nagyüzemben zajlik a jogi környezet előkészítése, több találkozóra már sor került a tervezőkkel és másokkal, azonban ez az “apróság” még nem hangzott el sehol.

 

Azt természetesen értik, hogy nem mindegy melyik országban van a fejlesztés egy-egy centruma, ezért a jogi környezet előnyössé tétele egy kulcskérdés. Amíg csak fejlesztésről van szó, addig nincs baj, de nem szabad engedni, hogy a mostani szabályozás átöröklődjön a végleges szabályozás paragrafusai közé. Ezért sürgős lenne szerintük legalább egy asztal köré leülni és beszélni erről a helyzetről.

 

Arra a kérdésre, hogy mennyire látják esélyesnek a kérdés gyakorlati megjelenését Budapesten, meglepő választ adtak. Létezik Budapesten is olyan autómegosztó hálózat, amilyen a közbringa-rendszer. Ez most azt jelenti, 65-80 forintos percdíjért lehet autót felvenni a kijelölt helyeken, melyekből elég sok van a városban. Ez bőven elérhető ár lenne mindenkinek önvezető autók esetén. Vagyis a látássérültek ezen járművek megjelenésével egyik napról a másikra autózhatnának akár már Budapesten is, amennyiben nem olyan lenne a szabályozás, amilyen. De jelenleg olyan, hogy ebből ki vannak zárva.

 

Őket hallgatva csak azt remélem, hogy egyre többen meghallják a hangjukat és az észrevételeiket mások is felkarolják. Szurkolok nekik!

Kari