Az önvezető autókban rejlő valódi lehetőség

A képen az egyik tesztautó látható, a kép az egyetem egyik kutatójától származik

Sok szó esik napjainkban arról, hogy mekkora lehetőség van az önvezető autókban a fogyatékos emberek számára. Az alábbi cikkben azt mutatjuk be, hogy milyen háttér kellene ahhoz, hogy a legtöbb felhasználóhoz eljuthasson ez a lehetőség.

Sokan gondolják azt, hogy a vezető nélküli autók majd forradalmi változást hozhatnak a fogyatékos emberek közlekedésében. A jó hír az, hogy a szükséges technológia már rendelkezésre áll ahhoz, hogy akár egy vak ember is egyedül ülhessen az autójába és mehessen amerre csak kíván. A nagy szoftvercégek mindegyike már teszteli az alkalmazásait, sőt, a Google egyik  tesztautójának a legelső használója egy vak “sofőr”, Steve Mahan. Az ezt közhírré adó videó (angolul, audionarrálva) itt is megtekinthető:

 

 

A fejlesztések oka egyébként nem feltétlenül valamilyen humánus megfontolás, hanem van mellette súlyos gazdasági érv is. Ma egy önálló közlekedésben akadályozott ember költséges segítségekre van utalva. Sok esetben vagy egy személyi kísérő segít nekik, vagy az utazásuk egy részében a személyzet értékes (és drága) munkaidejét fordítják a támogatásukra. Sok városban működik kedvezményes szállítási szolgáltatás  is, mely különböző költségvetési forrásokból van támogatva és ezekben mind a munkaerőigény, mind a technológia sok pénzbe kerül. Ez az, amit egy önvezető autó ki tud váltani, mégpedig nagyságrendekkel alacsonyabb összegekből és sokkal pontosabban, hatékonyabban segítve a rászoruló személyeket.

 

Az önvezető autó az ilyen esetekben azért is jobb megoldás, mert a közlekedő személy nem érzi magát kiszolgáltatva az éppen neki segítő személyeknek, nem mellékesen megadja az önállóság és a függetlenség érzetét. Ráadásul az önvezető autóba történő beszállás és kiszállás is az utasnak kényelmes ritmusban történhet. Ez tehát egy olyan terület, ahol a gazdaságossági megfontolások és a felhasználói igények nagyon jól harmonizálnak.

 

A Texas A&M Egyetemen egy olyan rendszert tesztelnek, mely pontosan ezt az elképzelést igyekszik valóra váltani. Az ő rendszerükben az utazni vágyók először regisztrálnak, ahol megadják az utazást érintő jellemzőiket, köztük a fogyatékosságuk jellegét is a kommunikációs képességeik miatt, valamint előre megadják a gyakori céljaikat. Amikor a nekik kényelmes módon (telefonhívás, sms, email) egy szállítást kérnek, akkor a rendszer kifejezetten egy nekik megfelelő járművet rendel ki. Olyanra kell gondolni, hogy a jármű rendelkezik rámpával, segítő kutyának alkalmas hellyel, esetleges személyi segítőnek való üléssel vagy a gyerekeknek való ülésekkel, valamint képes az utas pillanatnyi kommunikációs képességének megfelelő interakciókra.

 

A rendszer összesíti a forgalmi és földrajzi adatokat, ide sorolva a járda környezetét is, hogy a beszállás ne ütközzön akadályba. Az autók képesek arra, hogy a fedélzeti kameráik, radarjaik és lézeres érzékelőik segítségével azonosítsák a szemeteseket is, így tényleg a megfelelő helyen parkoljanak le. A leálláskor az autó üzenetet küld az utas okostelefonjára, mely tartalmazza a parkolás pontos helyét. Mielőtt az utas beszállna, arcfelismerő program végzi el a jogosultság ellenőrzését.

 

A beszálláskor kell megadni az utazás célhelyét, majd az autó folyamatosan engedélyt kér az esetleges kerülőutakhoz valamint közli a becsült érkezési időt. Az autók mindenféle fogyatékos utassal képesek interakciót kialakítani, mind az engedélyek megkérésekor, mind az információk átadásakor. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy egy vak és egy siket is tudja használni, de egy beszédre képtelen vagy beszédhibás ember is.

 

A fejlesztők olyan kis részletekre is figyeltek a tesztelés közben, hogy mi az ami az utasok bizalmát növeli. Például olyan vezetéstechnikai döntéseket részesítenek előnyben az autó vezetéséért felelős programok, amelyeket a jó sofőröknek tartott vezetőknek tulajdonítunk. Ezzel az esetleges idegenkedés érzete jelentősen csökkenhet a megszokás időszaka alatt, mert a vak utas is úgy érezheti, mintha egy biztos kezű, gyakorlott sofőr kormányozná a járművet.

 

Jól érzékelhető, hogy nem önmagában az önvezető autó jelenti a megoldást, hiszen az informatikai és műszaki háttér már ma is képes a legtöbb fogyatékossággal élő személy kiszolgálására. Az igazi akadály az üzemeltetés mögé állított rendszer. Ez ma Magyarországon elsősorban jogi akadályokat jelent, mivel az önvezető autók közlekedéséért a használója, nem pedig az üzemeltetője vagy a gyártó vagy valaki más felel, ami látássérült személy esetében nem etikus, hiszen nem tud beavatkozni egy esetleges baleset elkerülése vagy a keletkező károk mérséklése érdekében. Reméljük, hogy ez az akadály el fog tűnni és a támogató szolgálatok eszközei között nem is olyan sokára meg fog jelenni az önvezető autó is.

Kari