Pár szóban a látásnevelésről

A képen egy látásfejlesztő feladatlap látható

Mi is az a látásnevelés? Miért nem szabad félteni tőle a kicsiket?

Egy nagyon kedves és lelkiismeretes pár arra panaszkodott, hogy a gyermeküket majdnem csak két éves korában kezdték el látásfejlesztésre vinni, annyira nehezen dolgozták fel a szüléskor megtudott hírt, miszerint látássérült lett a gyerekük. A történetükre gondolva éreztem késztetést arra, hogy a látásnevelés előnyeiről írjak. Szerencsésnek érzem magam ugyanis a látásnevelés miatt, mert sokszor érzem azt, hogy gyengénlátóként  számos olyan dolgot megtanulhattam, amit ép látással rendelkező kortársaim nem érhettek el.

 

A látásnevelés vizuális képességeket fejleszt, nagyjából abban segít, hogy a meglévő látásunkat a lehető leghatékonyabban használjuk ki. Egy született látássérült esetében ez a fajta képzés általában már a csecsemőkorban elkezdődik és ha valaki nem integrált iskolába jár, akkor egészen az általános iskola végégig tartani fog.

 

A látásnevelés mögött álló elméleti háttér abból indul ki, hogy a látás egy tanult képesség. Ép látó személyeknél is körülbelül 8 hónapos korra alakul ki az éleslátás, így egy korán megkezdett fejlesztéssel nagyon sok eredményt el lehet érni. Szoktak olyasmit is mondani, hogy az agy elkezd kompenzálni, amiről nem tudom mi a jelenlegi tudományos álláspont, de az biztos, hogy számos olyan praktikát megtanul a látásnevelésben részesülő gyermek, ami megtanít hatékonyan és jól látni.

 

A számomra legfontosabb üzenete ennek az egésznek az volt, hogy a világ nagyon komplex módon fogadható be. A látás nem elég, kell hozzá a tapintás, a mozgás, a szaglás, az ízlelés és a hallás is. Ezek a látással együttesen adnak egy olyan érzet-halmazt, melyek egészéből információkat tudok leszűrni. Ezt felnőttként valamennyire mindenki tudja, de nehéz megfogalmazni mennyire nagy előny, ha ezt már kisgyerekként is megtanulja egy ember. Kedvenc példám a közlekedés, például egy útvonal megtanulása vagy egy lámpa nélküli zebrán az önálló átkelés. Mindkét helyzet nagyon nem egyszerű ha az ember nem tud minden vizuális információt érzékelni, de az említett érzékszervekkel együttesen időnként sokkal jobb helyzetben vagyok az ép látókhoz képest. Egy útvonal számomra nagyon sok támpontból áll, így nehezen tévedek el. Az átkelőknél pedig hamarabb észreveszem a szabálysértéseket, így egy nem lassító autó, egy a “semmiből” kiforduló jármű számomra kissé előbb kerül észlelésre másokhoz képest.

 

A látásnevelés tanított meg arra, hogy a befogadott vizuális információkat értelmezni is kell. Még akkor is, ha az ember jól lát, de korlátozott vizuális ingerfelfogás esetén ez kötelező kell legyen! Ennek az egyik ragyogó eszköze, ha megfogalmazzuk azt, amit látunk. Ennek is óriási nagy előnye van kisiskolásként egy olyan világban, ahol a verbális képességek fejlesztése általában nem kap túl nagy szerepet. Például óvodásként minden időjárási körülmények között ki kellett mennem az utcára és el kellett mondanom azt, amit látok. Amikor esett az eső, meg kellett fogalmaznom miben tér el az attól, mint amikor nem esik. Ez még nem az értelmezés szintje, csak a kezdete, de már a gyakorlat ezen szakaszában számos nyelvtani bravúrra volt szükségem, aminek később sokat köszönhettem.

 

Amikor új tárgyak érkeztek a lakásba, azokat a kezembe adták és el kellett mondanom milyennek látom. Ennek köszönhetően észrevétlenül megtanultam a terület, a kerület, a felszín és a térfogat fogalmakat használni. Amikor új szálláshelyekre mentünk, akkor mindig megmutatták nekem a belső tereket, támpontokat kerestünk és ennek köszönhettem, hogy a bonyolultabb relációkat kifejező fogalmakat az elsők között használtam az óvodában. Ha feladatokat kellett végrehajtani, akkor nagy magabiztossággal kezdtem bele, mert megszoktam azt, hogy az új dolgok nem megoldhatatlanok.

 

Hála a látásnevelésnek, nagyon sok időt kaptam a tapasztalásra is. Többször nézhettem ugyanazt, sok időt kapva így a külvilág megismerésére. Így szokásom lett mindent alaposan megnézni és olyan részleteket is felfedezni, melyekre ép látók nem mindig figyelnek fel. Például egy embert az arca alapján nem vagyok képes stabilan felismerni, de felismerem a mozgásáról és az öltözködési stílusáról. Ezért támpontokat keresek magamnak egy új ismeretség esetén, de valami olyat, ami az illetőben eltér másoktól. Vagy nem mindig tudom az arcmimikát leolvasni, de a test egyéb jeleiből észlelem, ha valaki izgatott, örül vagy ideges.

 

Ahhoz, hogy ilyen jó megfigyeléseket végezhessek nem csupán arra volt szükségem, hogy sokat láthassam az általánost és alaposan megfigyelhessem a szokásost, hanem képesek legyek szisztematikusan megfigyelni. Például mindig alulról felfele, majd balról jobb fele haladva fogadom be a vizuális ingert. Folyamatosan keresem a korábbi élményekhez illesztve a hasonlóságokat és a különbségeket, valamint a részletekből próbálok következtetni az egészre. Az ebben szerzett sok-sok éves gyakorlat nagyon jól kipótolja a látásbeli hiányaimat.

 

A látásnevelés másik alapja, hogy amikor a gyerek megfogalmazza amit lát és téved, akkor a fejlesztője megkeresi az elmondásban a jót és abból építi fel rávezető kérdésekkel azt, amit látni kellett volna. Ez a fajta szemlélet azt sugallja, hogy a kudarc a tanulás velejárója és a végén sikerhez vezet. Ha nem próbálkozom és nem vallok sokszor kudarcot, akkor  nem tudok tanulni. Kell részletezzem milyen előny volt ez a szemlélet az iskolakezdés időszakában és később az egész oktatási rendszerben?

 

Maga a látásnevelés közvetlen módon öt terület fejlesztésére koncentrál. Az egyik a differenciálás, vagyis a hasonlóságok és a különbségek azonosítása. Nagyon sokszor kerül elő a formaérzékelés, mint feladat. Meg kell látni az alakokat, a formákat és azokat különböző hátterek előtt is kell tudni azonosítani, akár kicsike részletek alapján is. A harmadik terület a vizuális analízis-szintézis, melynek során a látott egészet részekre bontjuk, majd összeillesztjük. A negyedik a vizuális képzelet, amelyik az egyik legnagyobb segítség a világ értelmezésében, mert megtanít keresőképekben és mintázatokban gondolkodni. Az ötödik terület a vizuális emlékezet, mely a látásképesség hatékony kihasználásában kulcsszerepet játszik.

 

A leírtakra tekintettel ezért minden szülőnek bátran ajánlom a látásnevelő foglalkozásokat, hogy ne aggódjon miatta! Ha az ember mindent megpróbál a gyereke érdekében, még azt is ami csak csekély eredménnyel kecsegtet, akkor miért pont a legígéretesebb és leghasznosabb segítséget szalasztaná el?

Rita