Őszintén a Braille-írásról

A képen egy fehér lapon Braille-írás látható

Hivatalosan is január 4. a Braille-írás világnapja. Ennek okán gondolkodtam el a Braille-írás magyarországi helyzetén.

Közel két éve készítettem egy kis irományt a Braille-írásról. Abban leírtam, hogy bár támogatom a Braille-írásnak legalább az olvasási szintű megismerését, megfogalmaztam az aggályaim is. Sajnos, akárhogyan is szépítjük, a Braille-írás válságban van most is. Sőt, a helyzet szerintem rosszabb a két évvel ezelőttihez képest!

 

A Vakok Világszövetsége (WBU) kiadott egy nyilatkozatot a mostani világnap alkalmából, melyben a Braille-írást a vakokon kívül a gyengénlátóknak is fontosnak minősítette. Ezzel egyet tudok érteni. Ugyanakkor Magyarországon a gyengénlátó gyerekeknek csak akkor tanítják meg a Braille-írást, ha nem tudják segédeszközökkel sem használni a síkírást.

 

Az sem használ a Braille-írásnak, hogy a gyengénlátó létnek fontos eleme a “nem vak vagyok” mentalitás, ezért sokan menekülnek a Braille-írástól. Ezért nem hibáztatom a gyengénlátók egyikét sem, hanem sokkal inkább azokat, akik például a látássérültek ügyét képviselő tevékenységet “vakügy” néven emlegetik. Ez sok évtizedes gyakorlat és sajnálatos módon azt a valóságot fogalmazzák meg, amit a látássérült szervezeteknél sokszor tapasztaltam: a látássérültek ügyeit vakügyekké redukálják. Ez a jelenség erősen felelős a “nem vagyok vak” mentalitásért és ezáltal a Braille-től való távolságtartásért is.

 

E mellett továbbra is azt látom nagyon sok esetben, hogy a vakok jelentős része sem tartja fontosnak a Braille-írást, mivel léteznek a hangos eszközök. Ebben egyébként igazuk van, de két évvel ezelőtt is írtam, hogy a kütyüfüggés komoly veszélyeket rejt magában. Ha a kütyü elromlik, ha kimerül benne az elem és nincs másik, akkor megáll az önálló élet? A válasz pedig meglepően sokszor egy óvatos vagy határozottabb igen.

 

Amikor ezeket az aggályaim megosztom, akkor mindig kapok egy olyan reakciót, ami mellett két évvel ezelőtt (is) becsuktam a fülem. Ez a reakció azt fogalmazza meg, hogy a Braille-írás ismerete elég kevés valódi előnnyel jár, mivel kevés a Braille-írással elérhető információk mennyisége, vagy az elérés sebessége nagyon alacsony. Például ha valaki elhatározza, hogy csak Braille-írásos könyveket fog olvasni, sokkal lassabban jut hozzá és sokkal körülményesebb megoldásokra kényszerülne rá, mintha beérné hangoskönyvekkel is. Ha pedig valaki kifejezetten keresi a Braille-írásos információkat, akkor nagyon sokszor fut bele igénytelen megoldásokba. Például az “ty” hangot sok esetben “t” és “y” jelekkel írják le, nem a magyar Braille szabályai szerint. Ez nagyjából olyan igénytelen, mint a “j” és a “ly” keverése, amitől ugyan az információ még befogadható, de valahol zavaró.

 

Ezek igazságtartalmát elismerem, de ennek ellenére továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy a Braille-írás fontos minden látássérültnek, így nekünk gyengénlátóknak is. Például a lifteken segít megtalálni a megfelelő gombot rossz látási körülmények esetén, vagy éppen csomagolások tartalmát segíthetne azonosítani egy boltban. Egyre több helyen látok kísérletet pontírás alkalmazására, ami egy kedves dolog. Mindezek azonban csak akkor lesznek működőképesek, ha legalább az ilyen jellegű kommunikációban kialakulna valamiféle áttörés mindkét oldalon.

 

A közlői oldalon az lenne szükséges, hogy egyértelmű legyen az a hely, ahol a jeleket keresnünk kell. Jól jönne a Braille-feliratozást használók részéről az, ha a honlapjaikon leírnák azt, hogy merre és mit találhatunk. A magam részéről jó megoldásnak találnám azt, ha a közlői oldalon állók például a honlapjaikon készítenének egy akadálymentesítés menüt, ott pedig leírnák, hogy az egyes csoportoknak mit és miként kínálnak.

 

A befogadói oldalnál még mindig azt látom kiemelten fontosnak, hogy bővüljön a Braille-írást olvasni képesek köre. A befogadói kört véleményem szerint két oldalról kellene bővíteni.

 

Az egyik azon látássérültek köre, akiknek szüksége lenne rá, de nem képesek használni. Ez a szolgáltatás ez év január 1-től egyébként jogszabály alapján is mindenhol ingyenes kellene legyen, de az igazi gond abban rejlik, hogy a meglévő jó lehetőségeket kevesen ismerik. Saját tapasztalatból tudom, hogy akik keresik az elérhető oktatási helyeket, teljesen rossz irányba indulnak el.

 

A másik kör az alapvetően nem Braille-írást használók köre. Lenne lehetőség gyengénlátóknak és ép látóknak is versenyeket indítani, ösztöndíjat adni, valamint a használt Braille-feliratok mindenki számára való hasznosságát mértéktartóan népszerűsíteni. Ezek a tevékenységek valamennyire zajlanak, de csendben, szinte észrevétlenül. Ezen változtatni kellene. Persze nagy kérdés, hogy ki és mit tehetne, de ez a diskurzus még el sem indult.

 

Végezetül a segédeszközökkel kapcsolatban kellene átgondolni a jelenlegi helyzetet. A Braille-írás használatát segítő eszközök általában nagyon drágák. Ugyanígy a hangos eszközökkel kapcsolatban is lehetne szinte botrányos árrésekről beszélni. Amikor pedig időnként ingyenes lehetőségek adódnak, akkor az elosztással kapcsolatban komoly aggályok fogalmazódnak meg, véleményem szerint nem is teljesen alaptalanul.

 

Szerintem ezen a területen csak akkor lesz rend, ha a Braille-írás használatos szükséges eszközöket ingyen megkaphatná minden látássérült, de nem a szervezeteken keresztül kiosztva. Úgy képzelem el, hogy a személyes szükségleteknek megfelelő eszközt egy arra jogosult ember felírná egy receptre, majd azt kiválthatnánk a megfelelő kínálattal rendelkező boltok egyikében. Ettől azonban még messze vagyunk.

Ilcsi