LESEK 2017 – részletesebben

A képen a konferencia plakátja látható, rajta egy felirat, LESEK 2017 november 15

Azt már megírtuk a LESEK 2017-ről, hogy az árak miatt lehangolódtunk, de ennél sokkal több dolog volt, ami szót érdemel. Erről a sokkal többről számolunk be most.

A LESEK látogatói tudják, hogy a kiállítás egy érdekes hely, hiszen velünk foglalkoznak olyanok, akik értünk dolgoznak és betekintést nyerhetünk abba mit is gondolnak rólunk és az igényeinkről. Erre vonatkozóan visszajelzést adhatunk személyes beszélgetésekben, ami nagyon ritka lehetőség a mai világban.

 

A sorstársi szervezetektől azt kaptuk, amit eddig is megszoktunk. Vagyis folyamatosan nyomon követik az igények változásait, igyekeznek olyan irányba fejlődni, mely a keresletet követi.

 

Például láttunk olyan nagyítót is a Labradornál, mely kisebb beállítások elvégzése után egy erősen aliglátónak újra láthatóvá tette a síkírásos szöveget, de a támogatott ár még mindig olyan magas, amely sokunknak a megfizethetetlen kategória.

 

Érdekes piaci rést fedezett fel a Láthatár Bolt, mely webshopot nyitott, ahonnan ingyenes kiszállítással lehet rendelni. Magát a boltot még nem teszteltük le, csupán böngésztünk az oldalukon, de mivel probléma van a segédeszközök országos elérhetőségével, ezt a megoldást nagy örömmel fogadtuk.

 

A nevében szabolcsi vakok, de egyébként országos szervezet, a szinte teljes szolgáltatási palettáját mutatta be. Ezek közül kiemelendőnek tartjuk az érettségi tételek hangoskönyv formában való kiadását, melynek – mint annyi sok más esetben is – nem csupán mi vesszük hasznát, hanem sokan mások is, akik éppen érettségire készülnek.

 

Az Infoalap misszióját méltatlan lenne csak pár mondatban bemutatni. Az, amit ők tesznek, sokszorosan elismerésre méltó és ennek sok bizonyítékát láthattuk most is. Az, hogy ingyenes elérést tesznek lehetővé, nagyon jó példája annak a szemléletnek, melyet mi is vallunk.

 

Talán nem helytelen az Alkosoft-ot is a “mieink” közé sorolni, mert tudjuk mennyi olyan eszköz van, ami csak náluk érhető el. A magam részéről annak drukkolok, hogy az egyébként hiánypótló termékeik előbb-utóbb támogatottak legyenek. Amint arról a helyszínen is beszélgettünk, sok termékük inkább munkahelyre valók, hogy ott a látássérültek foglalkoztatása biztosítva legyen. Egy profitorientált vállalkozásnál azonban ezt nem fogja kifizetni a tulajdonos, mindenképpen szükséges valamiféle pozitív ösztönzés.

 

Rajtuk kívül megjelent az OTP a Simple nevű alkalmazással, mely a mobiltelefonnal történő érintéses fizetést mutatta be. Magam eléggé idegenkedve fogadom ezt a lehetőséget, de igyekszem megbarátkozni vele. Sajnos nagyon sok biztonsággal kapcsolatos aggodalmamra nem sikerült választ kapnom. Azt megtudtam, hogy a képernyőzár feloldása az egyik védelem, de mivel tömegközlekedési eszközön, boltban is megtesszük ezt, tehát idegenek által megfigyelhető, nem érzem elegendőnek. A működési anomáliákat hallgatva sem nyugodtam meg, mert kiderült mennyi helyzetben nem lehet használni. Végül úgy döntöttem, hogy kivárom mi lesz ezzel a módszerrel, ugyanis vannak sorstársak akik örülnek az ilyen fizetési lehetőségnek.

 

A Díjnet ezzel szemben nagyon is érthető volt a számomra. Az elszomorított, hogy a weblapjukon akadálymentes változat működik, ugyanis a mi filozófiánk az, hogy mindent úgy kell tervezni, ahogyan az mindenkinek azonnal használható. A Díjnet honlapja erre sajnos nem vállalkozott. Maga a megoldás áthidalja azt, hogy a közüzemi számláink papíron jussanak el hozzánk, ami miatt sok látássérült akadályoztatva van az ilyen ügyeinek az önálló intézésében. Egyébként előremutató, de jobban örülnék annak, ha minden szolgáltató a saját rendszerén belül ingyenesen is biztosítaná azt, amit a Díjnet összevontan kínál. E mellett meg kell említeni azt is, hogy önmagában egy ilyen e-számlázás léte már nagyon jó dolognak számít Magyarországon!

 

A kiállítók között megjelent 3D nyomtatást kínáló cég is. Ennek örültünk, mert az ilyesféle alkalmazásoknak a kezdeményezői és fejlesztői is voltunk pár évvel ezelőtt. Ugyanakkor kissé szomorúsággal tölt el minket az, hogy az egész projekt cégről-cégre vándorol, de valahogy még mindig nem jutott el a végfelhasználókhoz. Mint lehetőség ugyan létezik, de a hétköznapi életünkben még nem jelent meg. Az, hogy 3D nyomtatású tárgyakat kapjunk a múzeumokban a kezünkben, hogy szemléltetőeszközként használjuk ezeket a nyomtatványokat, nem tűnik közelinek.

 

A kínálatban szerepelt egy pénzfelismerő alkalmazás is, de ezzel kapcsolatban megint elfogott az a rossz megérzés, hogy ezt valamilyen más módon kellene megoldani. Lehetne eleve a bankjegyek fizikai méretével vagy a színeivel is variálni, ami valamennyit segítene a látássérültek mindegyikének a jelenleginél valami jobb elérésében. Sajnos azonban Magyarországon valószínűsíthetően az alkalmazásoké lesz a főszerep.

 

A LESEK, mint a fejlesztők és forgalmazók seregszemléje kellemes program volt 2017-ben is. Megérezhettük, hogy foglalkoznak velünk, kutatják mit szeretnénk és sokan elmozdultak az univerzális megoldások felkutatása felé. Izgalmas gondolatokkal lehetett találkozni, melyekkel kapcsolatban őszintén reméljük, hogy a mindennapi életünkbe is be fognak szivárogni.

Kari