Hogyan ússzuk meg az akadálymentesítést?

A képen az látható, hogy a Kőbánya-Kispest megálló egyik peronját a karbantartás során teljesen felbontják és újraaszfaltozzák

Felszedik a peronok burkolatát és újat raknak le. Taktilis jelzéseknek nyoma sincs. Hogy lehet ezt megtenni Budapesten 2019-ben?

Az egyenlő esélyű hozzáférés gondolatát a jobb érthetőség kedvéért hívom akadálymentesítésnek, de egyébként éppen ebben az esetben indokoltabb lenne az akadálymentesítés szó. A helyszín most éppen Kőbánya-Kispest vasútállomás.

 

A helyszín sok szempontból nem nevezhető olyannak, ami látássérült szempontból biztonságos és önállóan használható. Ha csak a peronokat veszem figyelembe, akkor a peronok megtalálása eleve lehetetlen segítség nélkül. Esetleg gyengénlátóként van esélye erre az embernek, bár több ismerősömnek is akadt gondja a 8. vagy a 9. vágányok felkutatásával. Vakon, aliglátóként, rosszabbul látó gyengénlátóként azonban az alacsonyabb számú vágányok megtalálása sem egyszerű. Főleg akkor nem, amikor a felüljáró oldalfalánál valaki a földön ücsörög és ezért kerülni kell. Például egyszer egy kéregetőt kerültem ki és a negyedik helyett a második vágányon vártam a vonatom.

 

A peronokon nincs jelölve a sodrási sáv, nem lehet tudni azt, hogy a peronnak melyek a biztonságos és veszélyes részei. Aki lát, azt valamiféle vizuális jelzés tájékoztatja, de rosszabb látással (vagy éppen vakon), már akadnak gondok. Vagy az ember leáll a lépcsősor előtt vagy egy pad mellett, vagy a peron szélének a megtalálása után lehet visszalépni két-három lépést.

 

Ha valaki lejut a peronra a felüljáróból, semmilyen támpont nincs arra vonatkozóan, hogy jobbra vagy balra találja meg a keresett vágányt. Tudom, hogy látóként ezt nehéz elfogadni, de mivel a felüljáróból jobbra és balra is vezet lépcső, így a lépcső után a jobbra vagy a balra irány nem egyértelmű.

 

Ha a vonatról száll le a látássérült utas, akkor a legminimálisabb jelölést sem talál arra vonatkozóan, hogy merre lehet elhagyni a peront. Elméletileg csak a feljárókat kellene megtalálni, de ehhez nincsen támpont, így nem is olyan nehéz éppen az ellentétes irányba gyalogolni. Ha lenne vezetősáv, akkor egy rossz irányválasztást biztonságosan lehetne korrigálni, mivel a sáv mentén vissza lehetne fordulni. Arról nem is beszélve, hogy a vezetősáv kijelölne egy biztonságos zónát is a számunkra.

 

Az egy dolog, hogy ilyen-olyan jogszabályi kötelezettsége van egy szolgáltatónak az akadálymentesítésre. Az is érthető, hogy amikor egyszerre sok megállóról van szó, akkor ne kelljen azonnal végrehajtania az összes állomáson a kívánt átalakításokat. Ám abban a pillanatban amikor egy-egy állomás peronjához hozzányúl, akkor szerintem tegye meg.

 

Magyarországon minimum 1998 óta, vagyis 21 éve kötelezi jogszabály a szolgáltatókat a fogyatékos emberek figyelembe vételére. Azt gondolnám, hogy 21 év elegendő idő az átállásra. Ugyanakkor a Kőbánya-Kispesten szerzett élményeim szerint a peront hiába újították fel, a felújított peronon semmiféle taktilis jelzések nem kerültek elhelyezésre.

 

A MÁV részéről azt kommunikálják, hogy Kőbánya-Kispesten sem felújítás zajlik, hanem karbantartás. A karbantartás elvileg nem jelenti azt, hogy az akadálymentesítést el kell végezni, legalábbis a látható eredmények szerint erről van szó.

 

A bejegyzés képén azonban látszódik, hogy a peronok burkolatát felbontják és új burkolat készül. Szerintem ha 100 embert megkérdezünk, akkor közülük a nagy többség azt mondaná, hogy egy új burkolat az nem karbantartás, hanem felújítás. Én úgy gondolom, hogy a karbantartás az elhasználódást ellensúlyozza, vagyis egy tágabban értelmezett javítás, azonban a felújítás egy fokozattal többet jelent. Nagyon nem vagyok építkezési szakember, de egy peron esetén a felület hibáinak a javítása az karbantartás, de az egész felület elbontása és helyette egy új kialakítása, az már felújítás.

 

Nekem úgy tűnik, hogy a munkálatok megnevezésében a felújítás helyett a karbantartás kifejezés használata, lehetőséget nyújt az akadálymentesítés elkerülésére. Ezt ilyen módon nem írják le, de feltűnő, hogy a MÁV a mindenféle kommunikációjában a “karbantartás” és a “nagykarbantartás” kifejezéseket használja.

 

Beszélgettem egyébként olyannal, aki közreműködik egyes állomások ilyesféle munkálataiban és két dolgot mondott el, a neve elhallgatását kérve. Őszerinte éppen azért nem történik felújítás, mert a korszerűsítés, ide értve az akadálymentesítést is, nem valósul meg. Másfelől minden érintett állomáson valóban olyan jellegűek a munkálatok, melyek a karbantartás körébe tartoznak, még a Keleti pályaudvar esetében is. A határ kívülről nézve tényleg elég vékony a felújítás és a karbantartás között, de amint felújításról esne szó, a terveztetés, kivitelezés ügyében bonyolultabb eljárásokra lenne szükség. Nem mondta ki, de ha jól gondolom, akkor közbeszerzési és hasonló ügyekre utalt.

 

Azt gondolom, hogy bárhogyan is legyen, a taktilis jelzések léte vagy nem léte egy vasúti peron esetében, biztonsági kérdés is. Jelen pillanatban azonban úgy tűnik, hogy a pályaudvarok “karbantartása” során ez még nem annyira fontos bizonyos embereknek, hogy megvalósulhassanak. Budapesten vagyunk, 2019-ben.

Ilcsi