A tagsági vita egyik érvéről

A képen egy tagsági könyv van, rajta pedig egy hatalmas piros kérdőjel

Számít-e az, hogy hányan szavaznak egy egyesületi vezetőre? Lehetséges-e ezt valamiféle mérőszámnak használni? Úgy gondolom, hogy hatalmas hiba lenne, ha így gondolkodnánk.

A látássérült egyesületi tagságról való vitában előkerült egy érv, ami miatt kényszerítve érzem magam arra, hogy azonnal megszólaljak. Az érvelés azt állította, hogy az MVGYOSZ-tagszervezetek első embereit az adott egyesületek tagságának csekély része választotta meg, így bár nyíltan nem lett kimondva, de el lett hintve, hogy a vezetők támogatottsága nagyon minimális. Erről ajánlanék figyelembe pár tényt, mielőtt ezt az érvelést általános igazságnak fogadnánk el.

 

Először is azt kell látnunk, hogy a magyar jog szerint az egyesületek tisztségviselőinek a megválasztásánál határozatképes közgyűlés szükséges. A határozatképességet a törvény szabályozza, mely szerint a megismételt közgyűlés a jelenlévők számára tekintet nélkül határozatképes. Igaz, a bírálatot megfogalmazó cikk sem vonta ezt kétségbe, de emlékeznünk kell rá, hogy a vezetőség a közgyűléstől, nem pedig a tagság egészétől kapja a felhatalmazását. Ha a közgyűlésen megvan valakinek az előírt többsége, az megfelelően erős felhatalmazás. Lehetséges, hogy ez bizonyos esetekben csak a tagság egy kisebb vagy csekély része, de a magyar jog az így megválasztott tisztségviselőket legitim, teljesen érvényes vezetőknek tekinti. Ha a magyar jog nem állít fel más küszöböt, akkor mi sem gondolkodhatunk másképpen!

 

Arra is emlékeznünk kell, hogy egy sokszáz tagot maga mögött tudó egyesület tagjait nehéz mozgósítani, míg egy alig 20 főt számláló egyesületnél ez nem annyira komoly probléma, hiszen egy tag is önmagában 5 százalékát jelenti a teljes tagságnak.  Ahol sokan vannak, ott a felelősség sokkal több részre terül szét, mint amikor minden 15-20 emberen múlik. Ez minden nagy és kicsi szervezet vonatkozásában igaz, így a megfogalmazott bírálatok más érdekvédelemmel foglalkozó egyesületre nézve is helytállóak, de ennek nem a szervezetek az okai, hanem maga az emberi természet. Ez megnyitja azt a kérdést, hogy érdemes-e egyáltalán hatalmas taglétszámú egyesületekben gondolkodni, nem lenne-e jobb inkább sok kicsi, de a vita lényege most nem ez.

 

Az egyetlen jelölt vagy több jelölt kérdése kissé érzékenyebb kérdés, mintsem egy mondattal elintézzük. Az utóbbi időben nagyon sok egyesület szabályzatát olvastam el és többnél találtam olyan előírást, miszerint egy elnököt csak kétszer lehet megválasztani. Ezért nem lehet azt mondani, hogy általában a nagy látássérült szervezetek csak egy vezető személyes ambícióinak vannak alárendelve. Az, hogy nincs egyszerre sok jelölt, az a látássérült szervezetek vezetésének a nehézségeire is utalhat. Ha valaki átolvassa az összes elérhető közgyűlési jegyzőkönyvet, akkor látni fogja mennyire nem egy hálás feladatról van szó. A tagság sem mindig barátságos, hanem sokszor eleve nagy elvárásokkal rendelkeznek és érthetően türelmetlenek. A vezető az országos szövetséggel és a térségi intézményekkel is szinte folyamatosan harcban áll. Nem csoda, ha az egyesületek vezetéséért nem alakul ki óriási nagy verseny.

 

Ettől még léteznek olyan egyesületek, melyek valójában egyetlen vezető személyiség körül alakultak ki, de ezt a helyzetet nem lehet általánosan jellemzőnek tekinteni. Sok szövetségi tagszervezet az országos szervezet utódjaként alakult meg, mely megalakulás eleve egy kényszerhelyzet volt, nem pedig valaki a semmiből hozta össze őket. Ott, ahol viszont egy vagy néhány ember barkácsolt össze egy egyesületet a semmiből, komoly teljesítmény és munka van, így könnyen el tudom képzelni, hogy a tagság többségének a tiszteletét kivívták és a folyamatos újraválasztás a nyújtott teljesítménynek köszönhető.

 

A magyar jog lehetőséget biztosít arra is, hogy amikor egy egyesületi vezetés iránt megszűnik a bizalom, akkor a tagság visszahívja a vezetőket vagy a problémás vezetőt. Ha egy-egy vezető támogatottságát, felhatalmazásának erejét vizsgálja valaki, akkor erről sem szabad megfeledkezni! Volt ilyenre példa, de ez nem gyakori eset. Vagyis a vezetőkről nem lehet azt állítani vagy, hogy a kevés szavazat miatt nem bírják a tagság bizalmát, hiszen nincsenek visszahívva, nem kezdeményezik folyamatosan a leváltásukat. Sőt, ahol a tagságnak csak a csekély része választ elnököt és elnökséget, ott ugyanilyen kevés szavazattal buktatni is lehetne a vezetőket, ami mégsem történik meg!

 

Az egyesületeknek nem kötelező a honlapjaikon nyilvánosságra hozni a tisztségviselők megválasztásának az adatait. Ennek ellenére megvizsgáltam, hogy a 22 MVGYOSZ-tagszervezet közül mennyinél lehetett ilyesféle adatokat találni. 13 szervezetnél egyáltalán nem sikerült semmit sem találni, így előfordulhat akár az is, hogy a 13 tagszervezetben egyszerre több jelölt volt és a tagság jelentősebb része szavazott. Ezt nem tudhatjuk. Négy egyesületnél pedig csak részleges információkra akadtam, a többinél viszont megvoltak a részletes adatok. Mi derül ki ezekből?

 

Ahol részletes adatokat találtam, ott valóban igaz, hogy általában nincs 100 szavazat egy-egy elnök mellett és sok esetben valóban egyedüli jelöltről van szó. Ez a helyzet azonban nem tekinthető általánosnak. Például a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete esetén három jelölt volt az elnöki posztra. A Vakok és Gyengénlátók Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete elnöki tisztségéért  három ember vetekedett, a közgyűlési jegyzőkönyv szerint igazi verseny volt a vezetői helyért és nagyon parázs vita mellett tudtak csak a sokadik körben elnököt választani. A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületében elég nagy vita volt a vezetés körül, a tagság egy részének a bizalma annyira megrendült, hogy a térségben új szervezet is alakult (a LÁTDE). A Vakok és Gyengénlátók Fejér Megyei Egyesületében szinte már botrány volt a tisztségviselők megválasztásával kapcsolatban, ott az új vezetés rakott rendet a tagnyilvántartásban. Ezek most csak kiragadott példák, melyek azt bizonyítják, hogy nem általános az a jelenség, miszerint csak egyetlen jelölt van és a tagság soha nem emeli fel a hangját semmi ellen, hanem mindent csendesen eltűr.

 

Végezetül a taglétszám, az aktív és passzív tagok érvként való emlegetése ügyében is van egy tényező, melyet nem szabad figyelmen kívül hagyni. Lehet azt mondani, hogy a közgyűlésre a tagságnak csak a kisebb hányada jár el, de amíg valaki tagdíjat fizet, nem lehet passzívnak tekinteni. Ha valaki vett már részt látássérült szervezet ügyeinek az intézésében, akkor jól tudja mennyire nem természetes a tagdíj befizetése. Az egyesületi vezetés felhatalmazásának az erősségét ebben is jól lehetne mérni. Ha a bizalom elfogyna és a tagság elégedetlen, de ilyen-olyan eszközökkel akadályozzák a közgyűlésen való részvételét, egyszerűen nem fizetne tovább tagdíjat. Az MVGYOSZ az állami pénzek leosztásánál kifejezetten büntetőpontként kezeli a sok tagdíjhátralékost, így egyetlen egyesületnek sem érdeke mesterségesen növelni a létszámot és a tagdíjfizetés szempontjából hatalmas passzív tagságot kreálni. Sokkal többet veszítenének az egyesületek egy nem fizető tagon, mint amennyi nyereséggel járna!

 

A most leírtak ugyanakkor nem teszik súlytalanná a többiek véleményét, csak az érvelésüknek a taglétszámmal kapcsolatos részét fontosnak tartottam kiegészíteni a fentiekkel. Azt gondolom, hogy a vezetőkre szavazók száma mindaddig nem lehet érv, ameddig a tagdíjbefizetések megtörténnek és a vezetőket a törvényi szabályozásnak megfelelően választják meg. Valószínűleg egyikünk sem tudná elérni, hogy egy sokszáz tagot számláló egyesület tisztviselőinek a megválasztásakor, legalább a tagság fele jelen legyen.

 

Kari