A Braille-írásról

A képen egy szenátusi dokumentum látható, rajta egyszerre síkírás és Braille-írás

Számos ember gondolja azt, hogy a Braille-írás a látássérültek, de legalábbis a vakok közös kommunikációs formája. A helyzet azonban sajnos ennél sokkal rosszabb, mert a Braille-írás válságban van. Kell ezzel foglalkoznunk? Szükségünk van még a Braille-írásra?

Az olvasás és az írás egy olyan képesség, mely nélkülözhetetlen az információhoz való hozzáférésben, a megértés és a tudás előfeltétele. Ezt a modern társadalmak is felismerték és elfogadták, így mára már a kötelező oktatás részeként mindenkit igyekeznek legalább ezen két képesség birtokába juttatni. Azok a látássérültek azonban, akik nem képesek a síkírást használni, sok esetben kiszorulnak az írni-olvasni képes emberek közül és ennek az oka az, hogy nem ismerik a Braille-írást. Ezzel kapcsolatban van néhány olyan gondolatom, amit szerintem érdemes lenne megvitatni.

 

Számos ország látássérült szervezete tett már közzé felméréseken vagy becsléseken alapuló számadatokat, melyek azt sugallják, hogy sok síkírásban írni-olvasni képtelen látássérült a Braille-írást sem képes használni. Például az amerikai szövetség (NFB) azt jelentette, hogy az amerikai vak gyerekek 90 százaléka nem ismeri a Braille-írást, mert nem tanítják meg nekik vagy ha mégis, akkor nem olyan minőségben, hogy képesek legyenek magabiztosan használni. Az NFB jelentése szerint Amerikai Egyesült Államokban nem csupán a gyerekek problémája ez, hanem a felnőtt vakok között is csak 10 százalék azok aránya, akik képesek ilyen módon kommunikálni. Ez az adat feltehetően más Magyarországon, ahol a vakoknak létesített alapfokú iskolában van Braille-oktatás, de számos esetben megtapasztaltuk, hogy a Braille-írás ismerete nem annyira általános azoknál sem, akik az alapfokú oktatásban még tanultak pontírást. A felnőttként látásukat vesztők között pedig szinte kivételes az, aki elkezd Braille-t tanulni.

 

Az NFB ezt a jelenséget összeköti azzal, hogy az Egyesület Államokban a vak felnőttek 70 százaléka munkanélküli és a középiskolát elkezdő vak gyerekek fele el sem jut a középiskola végégig. Ugyanakkor azt is megemlítik a jelentésben, hogy a Braille-t jól ismerő vakok magasabb végzettséget szereznek, magasabb a jövedelmük és kisebb valószínűséggel lesznek munkanélküliek. Ezért az NFB folyamatosan kampányol a Braille-írás terjesztéséért.

 

A magyarországi látássérült szervezetek Braille-kampánya meglehetősen visszafogott, mivel nem az írás-olvasás az elsődleges oka az iskolai és a foglalkoztatási problémáknak. Ennek ellenére több szervezet igyekszik a pontírás népszerűsítésén dolgozni, mert van tapasztalatuk arról, hogy mekkora hátrányt jelent az, ha valaki nem tud semmilyen írásos formában kommunikálni és csak a digitális eszközökre van utalva.

 

Magam is hallom sokszor, hogy a Braille-írás lassú és ezért nem éri meg használni, de ez nem egészen igaz. Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a Braille 200 szó/perc sebességű olvasást tesz elérhetővé, értő olvasásra törekvés esetén. Ez nagyjából megegyezik azzal az értékkel, amit egy síkírást figyelmesen és értően olvasó embernél mérhető, így semmiképpen sem tekinthető lassúnak.

 

Másik érv a Braille ellen, hogy napjainkban olyan sok a beszélő eszköz és olyan elterjedt az elektronikus kommunikáció, hogy az írástudatlanság voltaképpen az internethasználat és az okostelefonhasználat szinonimája lett. Ismerve a Magyarországon megszerezhető segédeszközök széles palettáját, meg tudom erősíteni, hogy lehetséges Braille nélkül is önállóan élni. Ha az ember rendelkezik pár kütyüvel, akkor elég sok mindent el tud rendezni úgy, hogy csak minimális segítségre legyen szüksége.

 

Akik nem ismerik, azoknak leírom mit jelent ez. Példának említeném a címkézést. Az ember fog egy speciális öntapadós matricát, amit ráragaszt egy tárgyra. Ehhez van egy tollféleség, ami hangot tud lejátszani, ez a címkéző. Amikor a matricát felragasztom, akkor rámondom a címkézőre azt, hogy mire ragasztottam rá. Amikor a címkézőt a matrica felé viszem, akkor ezt visszajátssza. Mivel minden matricának egyedi azonosítója van, ezért akár 2000 matricát is használhatok és a címkézőm mindegyik esetén lejátssza az azonosító szövegem. Így nem kell Braillle-írás sem a gyógyszeresdobozra, sem semmi másra.

 

Ez és a hasonló megoldások vajon tényleg kiváltják a Braille-írást? A beszélő eszközeim révén tényleg képes vagyok írásban kommunikálni csak a számítógépem és a telefonom által? Tényleg elegendő az, ha a képernyőolvasóm mindent felolvas ami a telefonon vagy a számítógépem kijelzőjén megjelenik? Mondhatom-e azt, hogy folyamatosan képes vagyok hangoskönyveket hallgatni, így még egy ép látó emberhez képest talán több könyv jut el a gondolataimhoz? Megnyugodhatok-e, hogy bármikor tudok emailt írni és ezzel nincs kommunikációs hátrányom másokhoz képest? Miért is kell akkor a Braille?

 

Mivel Magyarországon az árak és a bérek nagyon rossz aránya miatt nem elérhető széles körben a Braille digitális változata, sokan hiszik azt, hogy a Braille-írás használata a digitális világ ellenpárja lenne. Holott nem, mert a konvertáló eljárásokkal a digitális Braille képes megnyitni a lehetőséget a nyomtatáson alapuló kommunikációs formákba való bekapcsolódáshoz, csak nem tudunk erről semmit az általános drágaság miatt.

 

Miért is kellene bekapcsolódni a nyomtatáson alapuló kommunikációba? Erre egy klasszikus példája Cyrus Habib, aki az egyik amerikai állam Szenátusának az elnöke lett, vakként. A szenátusban való munkája már az elnöki pozíció előtt is szükségessé tette, hogy képes legyen az írásbeli kommunikációra, hiszen az ilyen jellegű politizálásnak elkerülhetetlen eleme az írás. Ahogyan a képen is látszódik, bevezették azt a fajta nyomtatást, ahol a papíron egyszerre szerepel a Braille-írás és a síkírás. Számos más akadálymentesítést is megvalósítottak, de mindegyikben a Braille kulcstényező volt, mégha digitális is, mert ez volt a leggyorsabb, legegyszerűbb módszer. Ez az eset is jól mutatja, hogy az a látássérült, aki nem képes semmilyen írást sem aktívan használni, számos dologból kiszorul, mivel a hétköznapi cselekvésnek része az írás és az olvasás.

 

A képen egy szenátusi dokumentum látható, rajta egyszerre síkírás és Braille-írás
A kép forrása: http://www.concordmonitor.com

 

A címkézőre és a társaira visszatérve beszélni kell arról is, hogy egy címkéző 70 ezer forint körül vásárolható meg, egy matrica ára pedig közel 30 forint. Az sem mellékes, hogy személy szerint félek egy eszköznek kiszolgáltatva lenni. Mi történik akkor, ha az éjszaka kellős közepén elromlik a címkéző tollam és valamilyen vészhelyzet áll elő? Ugyanezek a veszélyek minden kütyünél megvannak. Nem azt mondom, hogy rettegni kell, de ahogyan a síkírást használók is képesek mindig elérhető feljegyzést készíteni, nekünk is sokszor szükségünk van rá.

 

Magam egyébként gyengénlátó vagyok. Az iskolában nálunk csak annak tanították a Braille-írást, akinek a megvakulása erősen valószínűsíthető volt. Mindenki mást arra neveltek, hogy amennyire csak lehet, a látására támaszkodjon. Ezt elfogadtuk, mert a kéz használata nagyon vakos szokásnak minősült és ezt elég erősen démonizálták. Azért gondolkodtak így, mert az ember az agyával lát, így a maradványlátás használata megtaníthatja az agyat látni. Később, felnőttként biztosan számos előnyét élvezhettem annak, hogy nem tanultam meg a tapintó életmód egy elemét sem, mert így automatikusan látónak könyveltek el szinte mindenhol. Idővel viszont mégis előkerültek helyzetek, amikor kellett valamilyen más módszer az információ felvételére a környezetemből.

 

Kedvenc példám a fémburkolatok és azon a fény megcsillanása. Az általam nem ismert lifteknél ez a csillogás probléma, mert nem tudom megállapítani melyik gombot kell megnyomnom. Kivéve ott, ahol van Braille-írás, mert ott egyből megtalálom a kellő gombot.

 

A képen egy lift gombjai láthatóak, Braille-felirattal ellátva

 

Hasonló módon, nagyon sok kis doboznál, flakonnál is segít a Braille-felirat, különösen zuhanyzásnál. Kifejezetten sajnálom, hogy a tusfürdők, samponok dobozain még nem annyira elterjedtek ezek a feliratok!

 

E mellett el kell mondanom azt is, hogy az egykori iskolástársaim közül többen az enyémnél is nagyobb fokú látásvesztést szenvedtek el. Ők már tulajdonképpen vakok vagy aliglátók. Nem ismerik a Braille-írást, mert eddigi életükben csak a nagyítási eljárásokat használták. A számukra kívánatos nagyítás azonban olyan méretű, amivel már nem lehet információkat gyorsan megosztani és befogadni. Ez azt jelenti, hogy ezek az emberek már gyakorlati szempontból írástudatlanok és mivel nem ismerik a Braille-t, nagy eséllyel azok is maradnak. Ezért tartanám jó ötletnek a Braille-írás oktatását a gyengénlátók részére is.

 

Végezetül gondolkodjunk el azon, hogy mit mondana a társadalom akkor, ha nem tanítanánk meg a látó gyerekeket írni és olvasni arra hivatkozva, hogy a beszélő eszközök ezt a képességet feleslegessé tették? Akkor mi miért érjük be kevesebbel?

Ilcsi